Élménybeszámoló a 2009. április 30.- május 3. közötti zselicségi csillagtúráról

Egyesületünk, a Természetvédők Turista Egyesülete tagjaival már régóta terveztük, hogy
ellátogatunk a Zselicségbe, melynek szép tájairól és vendégszerető lakóiról olyan sokat
hallottunk. Az idén végre megvalósult régi vágyunk. A túra körüli szervezési teendőket
Mógor Gabriella, a túrák vezetését Vajna Enikő vállalta magára.

Szép napos reggelre ébredtünk április 30-án, csütörtökön és picit álmosan, ám jókedvűen
találkoztunk tíz túratárssal a Népliget autóbusz pályaudvaron, ahonnan 6 óra 40 perckor
indult a buszunk Kaposvárra. A csoport öt másik tagja személygépkocsival indult útnak.
Szép tájakon át vezetett az utunk, melynek végén 10 óra 55 perckor Kaposvárra érkeztünk.
Onnan félórányi várakozás után indultunk tovább a piciny zselicségi faluba, Bőszénfára,
ahová 12 óra 10 perckor kanyarodott be a buszunk. A buszmegállóban Nyitrai István
polgámester úr fogadott minket és már várt az az öt túratárs is, akik autóval utaztak.
Szállásunk a falu régi iskolájában volt, amelyet szépen felújítottak és turista szállóvá
alakítottak át. A régi tantermekből két nagy hálót alakítottak ki és szépen felszerelt
konyha, fürdőszobák is tartoztak a szálláshoz.
Miután kényelmesen elhelyezkedtünk, átmentünk a boltba, ahol az előző napokban már
megrendeltük a későbbiekben szükséges tejet, kenyeret és egyéb friss élelmiszert.
Már jócskán ebédidő volt, körülültük a nagy konyhaasztalt és megettük a szendvicseinket,
megkávéztunk, majd felcihelődtünk és elindultunk az első napi túránkra. Az egyik kis
utcán, szépen gondozott kertek között kigyalogoltunk a falu végére és már az erdőben is
találtuk magunkat. A természet teljes pompájába, harsány zöldbe öltözve fogadott
bennünket, amihez az is hozzájárult, hogy az előző napokban bőséges eső esett. Bizony,
gyakran kellett sáros tócsákat kerülnünk és ha nem néztünk a lábunk alá, nagyokat
csúsztunk a vizes köveken. Vidáman beszélgetve Simonfa-puszta felé vettük az utunkat,
végig a Gálosfai-patak mentén. Egy-egy szép vadvirágos réten megálltunk, hogy
gyönyörködjünk a szebbnél szebb vadvirágok látványában és illatában. Mint később
megtudtuk, az országban sehol nem terem annyi gyógynövény, mint itt, a Zselicségben,
ezek pompás illata végigkísért minket az egész túrán.
Már túljutottunk utunk felén, mikor a távolban sötét felhők kezdtek gyülekezni,
szerencsére éppen egy nagy lóistálló mellett jártunk, bekéredzkedtünk hát, nehogy
elkapjon a vihar. Jól is tettük, mert nagy eső kerekedett, de amilyen hirtelen jött, úgy
el is múlt. Az istállóban dolgozó fiatalember nagyon kedvesen körbevezetett minket,
megmutatott egy fiatal csikót, amely díjnyertes szülőktől származik és fiatal kora
ellenére nagyon ígéretes jövő előtt áll. Fehér csillag volt a homlokán, a lábai
hihetetlenül kecsesek és hosszúak, igazi �nyakigláb�, csodaszép jószág volt.
A kis kitérő után a következő falu, Simonfa felé folytattuk utunkat, a faluba beérve
elhaladtunk a Meteor kulcsosház mellett, majd végigmenvén a falun érintettük a dombtetőn
álló templomot, lejjebb az óvodát, iskolát, faluházat. A faluházból éppen iskolás
gyerekek nagy csoportja jött ki, akik tanulmányi kiránduláson voltak.
Megkerestük a buszmegállót és jólesően tapasztaltuk, hogy van elég üres ülőhely a
megfáradt turistáknak. Otthon rendbe szedtük magunkat és irány a Meseszálló, ahol
vacsorával vártak minket, tejszínes pulykaragut főztek nekünk rizzsel.
Vacsora után kicsit sétáltunk a falu utcáin, majd hazamentünk a szállásunkra és éjszakai
nyugovóra tértünk, de előtte még megbeszéltük, hogy másnap mikor indulunk.

Pénteken napos, kissé szeles időre ébredtünk, reggeli után rögtön nekivágtunk az útnak.
Most másik irányban mentünk ki a faluból, Kisbőszénfa felé. Itt hatalmas kísérleti
mezőgazdasági telep működik, messze földön híres a szarvas állománya. Ám mi most nem a
szarvasokat néztük meg, hanem elkanyarodtunk a Surján-patak felé. A zselici tájra
olyannyira jellemző szelíd, lankás dombok között a völgyek aljában az agyagos talaj
összegyűjti az ott futó vizeket, ezzel tavak egész láncolatát hozva létre. A Surján-
patak és a szomszédos Lakfai-patak hosszan elnyúló tavat alkotnak, melynek partja mentén
több órát gyalogoltunk. Sajnos az esőzés itt is hatalmas tócsákat hagyott maga után,
nagyon kellett vigyáznunk, hogy el ne csússzunk a sárban, vagy el ne hagyjuk a
csizmánkat. Kárpótolt minket a gyönyörű napsütés, a tó élővilágának izgalmas látványa.
Ezer számra csicseregtek, vijjogtak a vízi madarak, rengeteg gólyát, gémet és énekes
madarat láttunk, a hajlongó nádból végig kísért minket a békák kuruttyolása. Többször
megálltunk és csendben figyeltük, hogy hogyan lesnek prédára a nagy ragadozó madarak.
Egy szép kanyarban megpihentünk, fatörzsekre telepedve bekaptunk egy-két falatot, majd
folytattuk utunkat a tó partján.
Hosszas sárdagasztás után elértünk azt a pontot, ahol a turistajelzés felkanyarodik a
Tótvárosi-hegyre. Itt kettéváltunk, Vajna Enikő két lelkes társával elindult hegyet
mászni, a többség úgy döntött, inkább megkerüljük a tavat és úgy megyünk haza. Bőszénfa
határában megpihentünk a kis cukrászdában, majd hazaérve a kerti csapnál lecsutakoltuk a
sáros csizmákat, bakancsokat és kitettük őket a napra száradni. A kerti asztalok mellé
telepedve élveztük a tavaszi napsütést, kártyáztunk, olvasgattunk, beszélgettünk, közben
befutottak Enikőék is és elmesélték, milyen szép kilátásban volt részük a hegytetőről.
Este ismét a Meseszálló várt minket kolbászos paprikás krumplival. A kedves tulajdonos
vacsora után körbevezetett minket a birtokokon, az istállóban pónilovak várták a
gyerekeket, volt állatsimogató is kis kecskékkel, barikákkal. Elmesélte, hogy a
Meseszálló korábban paplak volt, abból alakították át panzióvá. A nevét onnan kapta,
hogy minden szobájuk falát mesefigurák díszítik, ezzel is otthonossá téve a kisgyerekes
családok számára. A szokásos esti séta után elcsitultunk, hogy erőt gyűjtsünk a
következő napra.

Szombaton esőre hajlott az idő, gyorsan útnak indultunk. Most is Kisbőszénfa felé
indultunk, de most nem kerültük ki a szarvas telepet, hanem hosszan gyalogoltunk a
kerítés mentén. Érdekes volt nézni, ahogy az idegenek közeledtére a nagyobb állatok
védelmezően körülvették a kicsinyeket. Lassan beértünk az erdőbe, a jelzés meredeken
felfelé kanyarodott a hegyre. Jó negyedóra alatt felértünk a gerincre és gyönyörű erdők
között haladtunk Pál-kút és Lencsés felé. Eleredt az eső, mi pedig rázendítettünk az
Ének az esőben c. film híres betétdalára. Szitáló esőben haladtunk át a vadvirágokkal
teli Pölöskei-réten a Kecskeháti erdészház felé, majd egy meredek megmászása után
elértük a túra legmagasabb pontját, ahonnan már csak lefelé vezetett az út Simonfa felé.
Szerencsére elállt az eső, mire fáradtan, csatakosan beértünk a buszmegállóba. A szombat
esti vacsora rántott hús volt hagymás tört krumplival, nem kellett hozzá sok bíztatás.
Szállásunk mellett volt a falu közösségi háza, ahol megnéztük a helybéliek mindennapjait
bemutató fotókiállítást, közben felcsendült a zeneszó is, táncos szórakozás vette
kezdetét. Egy-két ifjabb túratársunkat úgy magával ragadta a hangulat, hogy ottmaradtak
táncolni.

Elérkezett a vasárnap, amikor is az autós túratársak búcsút mondtak nekünk, mi pedig
elindultunk Kisbőszénfa felé. Utunk végigvezetett a falu főutcáján, ismét megcsodáltuk a
régi portákat, virágzó kerteket. Kívülről megnéztük a kísérleti gazdaság régi, impozáns
főépületét és elkanyarodtunk a halastavak felé. A négynapos ünnep utolsó napját
kihasználva sok családot és magányos horgászt láttunk a tóparton. Nagy élményt
jelentett, hogy egy gólyacsalád éppen akkor rakott fészket és szinte karnyújtásnyira a
fejünk fölött repültek el, csőrükben az �építőanyaggal�. Miután kiszellőztettük a
tüdőnket, hazafelé indultunk és fájó szívvel becsomagoltunk. Elbúcsúztunk a polgármester
úrtól és a gondnok nénitől és felszálltunk a kaposvári buszra. Még egyszer utoljára
megcsodáltuk az út menti dombok, völgyek színes látványát. Kaposváron beadtuk a
csomagokat a csomagmegőrzőbe és rövid városnézést tartottunk, megismerkedtünk a belváros
nevezetességeivel, sétáltunk a régi épületek között, élveztük a melengető napsugarakat.
Négy órakor indultunk haza Budapestre vonattal, este hétkor érkeztünk be a Keleti-
pályaudvarra. Kissé szomorúan, ám sok szép élményben gazdagodva váltunk el egymástól,
nagyon jól éreztük magunkat együtt a négy nap alatt, de ugyanakkor húzott haza a szívünk
a családunkhoz. Azzal a gondolattal búcsúztunk el egymástól, hogy az egyesület
gyalogtúráin és a következő csillagtúrán ismét találkozunk.

Mógor Gabriella és Vajna Enikő túravezetők
*****************************************************************************************

2009. szeptember 19.
Természetvédők Turista Egyesülete

Még az évre sem emlékszem, olyan régen nem láttam a Balatont, hazánk legnagyobb tavát.
Természetes volt, hogy jelentkeztem erre az érdekesnek ígérkező kirándulásra.
Fehérvárcsúrgó

Először a Vaskapu tárolónál, ami egy völgyzárógátas víztározó, álltunk meg. A tó
kedvelt horgászhely, átlagmélysége 6-8 m. Fogtak itt már 77 kg-os harcsát, és 25 kg-os
pontyot is. A halastó létesítésére a Gaja patak völgyszűkületét használták ki elődeink.
Most nem volt mozgás, de lehet, hogy majd eljövök ide jövőre újra, nézni a horgászokat,
napozni, körbesétálni. Akkor megnézem majd a 2 km-re lévő Károlyi kastélyt is, amely az
egyik nemzeti kegyhelyünk.
Tihany

Bencés Apátság

A sziklára épült Tihanyi Bencés Apátságot I. András királyunk alapította 1055-ben.
Kettős tornyú templom. Az altemplom közel ezer év viharait állta ki, I. András
kereszttel díszített szarkofágja mai napig eredeti helyén áll.

Barátlakások

Feltehetően I. András király által Tihanyba telepített bazilita szerzetesek műemlék
építményei. A remete telep cellacsoportokból állt, mára háromban lehet körülnézni,
ablakaiban fényképezkedni.

Gejzírmező

Vulkáni működés hatására meszes, kovasavas iszapok csapódtak ki, amelyek fokozatosan
kőzetté szilárdultak. A kisebb-nagyobb kúpok közül az �Aranyház�-ra kapaszkodtunk fel,
nevét a gejzírsziklán lévő sárga zuzmókról kapta, amely csillog, mint az arany, ha süti
a nap. /látogatásunkkor nem csillogott/. Talán naplementekor.

A Tihanyi félsziget Magyarország egyik legkedveltebb turisztikai célpontja. A tájképet
három tó határozza meg, a Balaton, a Külső és Belső tó. Mindkét beltó vulkanikus
kráterben keletkezett. A Belső tó kedvelt horgászhely, 25 m-el a Balaton vízszintje
felett helyezkedik el. Nincs lefolyása, emiatt földcsuszamlás előfordult már.
Tóthné Havasi Magdolna
*****************************************************************************************

AÉLMÉNYBESZÁMOLÓ A TERMÉSZETVÉDŐK TURISTA EGYESÜLET ÁLTAL SZERVEZETT BARADLA BARLANGI
TÚRÁRÓL ÉS ZEMPLÉNI TÁJAKON TETT KIRÁNDULÁSRÓL


AZ ELHATÁROZÁSIG:
Az élménybeszámolót azért írom, hogy beszámoljak azon túratársaknak, akik nem jöttek el
a kirándulásra, hogy tudják mit hagytak ki, milyen értékes, érdekes, szórakoztató és új
ismereteket adó lehetőségtől fosztották meg magukat. Írom ismerőseimnek is
gondolatébresztőnek, hogy tudják kis hazánknak a túra által bejárt része milyen sok
szép látnivalóban bővelkedik, egy leendő túra reményében.

Nehezen szántam rá a túrára magam, egészségi állapotom miatt, de jól döntöttem, megérte.
Évtizedek óta járom az országot, elméletben és gyakorlatban ismerkedem Magyarország
világörökségi helyszíneivel, a Nemzeti park igazgatóságok működési területén és hazánk
egyéb területén található épített és kiemelkedő természeti értékekeivel.

Az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság területén is jártam már, de elég sok �fehér� folt
maradt még számomra

A Természetvédők Turista Egyesület részéről egy igényes, a kirándulások és túrák
szervezésének lelkiismeretes szakértője, Mógor Gabriella (a mi Gabink) hírdette meg a
túrát. Gabi tudásismeretben mindig magas szinten vezet túrákat, de ezúttal egy hivatásos
barlangász szakértőt hívott meg a túra szakmai vezetésére, Búzás Károlyt a Turista és
Természetjáró Információs Egyesület elnökét. Nevéhez fűződnek: természetjáró
alapismereti oktatások, természetjárással kapcsolatos versenyek, vízi és falusi turizmus
fejlesztése ,részt vett a a Turisztikai, Információs Kiállítást és Vásárt rendezésében.

Gyalogosan és kerékpárral fedezte fel az országot, a Berettyótól a Lajtáig. A szüleitől
örökölt természetszeretet és az ismeretségi körének a természeti értékek iránti
rajongása ötvöződött benne.
Búzás Károly nevét nemcsak a természetjáró, túrázó, kiránduló csoportok ismerik, hamem
ismerősen cseng a neve azok előtt is, akik a TV-ben is figyelemmel kísérk a
természetismerettel kapcsolatos műsorokat.
Az ��és még egymillió lépés�-el társaival együtt Rockenbauer Pál és csapatának
értékfeltáró tevékenységét követve 1986 augusztus végén elindultak felfedezni,
megörökíteni, bemutatni Magyarország további természeti és kulturális értékeit.

A sorozat talán az utolsó pillanatban örökítette meg a pusztulóban lévő, több száz éves
hagyományos vidéki életformát, a falusi kézművesség és népművészet még élő mestereit, de
a tradíciókat folytatni kívánó fiatalabb nemzedékkel, valamint a városiasodás és a
közművelődés fejlődésének szép példáival is találkozhatunk a filmkockákon. A sorozat
nagyszabású, elfogulatlan és rendkívül gazdag körkép a vidéki Magyarországáról, s mint
ilyen, felbecsülhetetlen értékű kordokumentum.

Mógor Gabriella és Búzás Károly nevével fémjelzett túrára nem lehetett nemet mondani.
Jelentkeztem.
A meghírdetett program tökéletesen sikerült. Sőt voltak a túra során meglepik, és plussz
kiegészítések. Nem remélt álmom volt bejárni a Baradla-barlangot úgy, hogy a szokásos
hosszú túrát is kiegészítve az általában nem bemutatható részeket is láthassam. Álmom
valóra vált. Csodálatos élményben volt részünk. Rengeteg fotót is készítettem.

RÖVIDEN, DIÓHÉJBAN MEGPRÓBÁLOM KRONOLÓGIAI SORRENDBEN ELMESÉLNI ÉLMÉNYEINKET.
A kirándulást kb: 700 km-t busszal utazva tettük meg 2009.09.25-27.-én.

Felkészülés: és a 2009.09.10. csütörtöki megbeszélés
A túra résztvevőinek a MOM-ban rendezett összejövetelen Karcsi megbeszélést tartott.
Instrukciókat adott a sikeres barlangtúra érdekében.

Meghatározta a:
�Farkinca�feladatát, melynek nemes feladatát elvégezni az én tisztem lett.

Ruházat: több réteg - a Baradlában az évi k.hőmérséklet 11C.fok.
Két részre osztandó: a barlangi ruhákat a túra előtt (v.színű K.barcikán, ) felvesszük.
Legjobb a munkásruha, ami koszolódhat. Az út kb. 1 óra. A túra után fél óra öltözési
és eü.-i lehetőség.
Overál a legalkalmasabb: a hideg, a pára, és hőszigetelés miatt.
Szigetelő, télies kabát(ok). Pulóver(ek).

Gumicsizma és cipő: szükség esetén a lábat hátra feltartva kifolyik a csizmából a víz
2 pár cipő (ha nincs gumicsizma)
MJ.:Ha nincs lábbeliváltási lehetőség, és belefolyt a víz: barlangtúra után száraz
zokni, rá neilon
szatyor, rá a vizes zokni. A vizes zokni azért kell, hogy ne csúszkáljon a vizes
lábbeliben az ember lába.

A fenti ruházathoz hasonló részletességel meghatározta a védősisakra a hátizsára, evésre
ivásra, tisztálkodásra vonatkozó ismereteket. Ezeket nem részletezem, a megbeszélés
során kicsit macerásnak tartottuk, de mindenki mindent betartott, én pl.: talán nevettek
is a társak, mert én magamon igen, négy lámpám volt.
De a barlang túra végén megállapítottuk, hogy ennek a megbeszélésnek, és betartásának
volt köszönhető a túra túlteljesítése és sikere.

Figyelmeztető hang: erre azért még kitérek
�PÍJJ� hang figyelmeztet, és csendre int, és figyelésre
Segélykérés: 6 x (10��-enként) �PÍJJ� hang
Megy a segítség: 3 x (20��-enként) �PÍJJ� hang

A kirándulás
1. nap: Szeptember 25 péntek 210 km.
Délután: 16:30-kor Bp. Blaha Lujza térről, a Corvin áruház parkolójából indultunk,
Kazincbarcikára. Szalay Miklós volt a pilóta, aki a kiskunsági túrán (09.04.11) (Galló
Péter szervezésében), a fejér megyei túrán (09.05.06.) és a cserháti túrán (09.06.20.)
is vezetett a két utóbbiz Mógor Gabi szervezésében.

Megérkeztünk. Vacsora: májgombóc leves, krumpli és rizsköreten egy hatalmas rántott
szelet, és egy töltött csirkecombi. Nagyon finom volt, de nem mindenkinek sikerült
megbirkózni vele.
A süteményt pedig már magunkkal vittük. A konyha dolgozói nem láthatták, hogy kifog
rajtunk, mert ha jövőre megyünk, akkor kisebb adagot fogunk kapni.
Tisztálkodás. Alvás: kényelmes, tiszta szobában. Miután szobatársam felvilágosított,
hogy amit én kályhának nézek, az egy adszopciós hűtőszekrény, a másnapra készített
reggelit beletettem.

2. nap: Szeptember 26 szombat 130 km
7.00 Indulás Aggtelekre busszal

8:00
A természet járókat kiépített tanösvény fogadja a barlang feletti sziklákon. Ennek első
állomásáig vezetett túravezetőknk, Karcsi. Csodálatos volt a kilátás.
8.30
Aggtelek.Beöltözés: védősisak, gumicsizma, lámpák, kis hátizsák (kaja, víz, tartalék
AKKU-K)
Indulás. Nem lehet leírni, milyen egy barlangi mesevilág. A csodák tömkelege.

Karcsi időnként megállt, ahol erre elegendő volt a hely és röviden lényegretörően
magyarázott, és mutatta a látnivalókat. A felszínről bemosott talaj ásványaival
színezett függőcseppköveket, állócseppköveket, cseppkőoszlopokat, cseppkőzászlókat és -
drapériákat, vékony szalmacseppkövek sokaságát. Érdekesek voltak a borsókövek és a
korallszerű képződmények, a görbecseppkövek és a kalcitkristályoktól csillogó
mészkőteraszok.
Hihetetlen milyen páratlan gazdagságban vannak a felszín alatti világ kincsei. A
legérdekesebbek az aggteleki szakaszon a Teknősbéka, a Télapó, a Fülesbagoly, a Tigris,
a Leborult orgona.
Szép volt a Fekete-terem és a Csipke-terem is. Nagyon tetszett a Denevér-ág.

A Retek-ágnál kilencen tettük meg a kitérőt. Nagyon nehéz volt, főleg nekem, mert
cipeltem a hátizsákomat, mint csiga a házát. Ez a süketség átka (van előnye is),
egyébbként azt meghallom amit nem kellene. A túravezető mondta, hogy hagyjuk kint, de
nem hallottam. A bejáratnál vízben gázoltunk. Rájöttem, valamira jó a gumicsizma.
De a csoda nem maradt el. Nekem ez a rész maga volt a mesevilág. Hihetetlen cseppkövek,
csodás színek. Kattogott is a fényképezőgép. Ja, és a védősisak is jó dolog.

A Retek-ág után a jósvafői rész nem a csodával határos, nem tudok más szót használni,
csak ismétlem, ez maga a csoda. Egy tündérvilág. Irány Jósvafő felé.
A kutatók és a látogatók szellemes neveket adtak a cseppköveknek, amelyek közül
kiemelkedett a nagy állócseppkő, a 19 m-es Csillagvizsgáló.

valamint a legnagyobb - 200 méter hosszú, 41 méter magas - barlangi csarnok, az Óriások
terme is. �Pisai ferdetorony� nekünk is van.
Megcsodáltuk a Megfagyott vízesést, a Búboskemencét, a Hentesüzletet, a Kínai pagodát és
a Halszárítót. Az egyik cseppkőnél volt egy kis vita. Én valami őskori gyíkot véltem
felfedezni, volt aki mást. Megkaptuk a hivatalos választ: pelikán. Aztán Karcsi
megmutatta az �Anyósok nyelvének kicsinyített mását�. -Sacc per kb. � 5 m. lehetett.

A barlang különleges növény, állattani értékeket őriz.
Találkoztunk repülő denevérekkel, a kapaszkodó denevérek közül volt amelyik
karnyujtásnyira volt, sikerült is lefényképezni. Karcsi mondta, hogy kereknyergű
patkósorrú denevérrel randiztunk.
Találkoztunk az aggteleki vakrákkal is.

17.00 Túra vége Indulás Perére
19.00 Pere: szállás az Aranyhordó panzióban.
A vacsorát a panzió éttermében a la carte rendeltük.
Vacsora után borkóstoIása mentünk Abaújszántóra Lengyel Ottó pincéjébe.
Útközben voltünk a szüreti vigasságok kellős közepén is.)
Általában kissé szabálytalan volt a borkóstolásunk. Ugyanis többen lenyeltük a bort, de
a kiöntési (borász által adott kancsóba) technikásoké is szabálytalan volt. Erről
ennyit.


3. nap: Szeptember 27 vasárnap 310 km egy kis kóstoló Zemplénből


7.30
Reggeli. Indulás.

8:00
Hernádbüd kilátó. Sajnos én lemaradtam, rossz útra tértem (ezt nem kell félreértreni).
A �Fülelő� kilátónál utólértem a csapatot, és én is gyönyörködtem a Hernád-menti tájban.

9.00
Gönc
a SZIA ifjúsági klub zenés műsora (zene, ének). Megjegyzem jókedvű, és éneklő csapat
voltunk.
Fakultatív program keretében megtekintettük az uszodát.

11.30
Tolcsva 12.30: lehetőség volt furmint és szamorodni borkóstolásra, vásárlásra.
Tetszett, hogy a hordó csapjából láttam kifolyni a �királyok borát�, vagy máshogy
a �borok királyát�

13.00
Erdőbénye
Temetőpark: ez meglepi progi volt, mert jó gyerekek voltunk.
Szabadtéri szoborpark. A temetési kultúra képzőművészetben, történelemben, irodalomban
megjelenő értékeit a Fővárosi Fiumei sírkerthez hasonlóan alkalmasint szélesebb körben,
idegenforgalmi látványosságként is bemutatják.
Fantasztikusan újszerű, fa, és faágakból, farönkökből készültek a síremlékek. Padok
vannak, ahol séta közben le lehet ülni.
Aranyosvölgy: opálgyűjtés az erdőben

14.00 Abaújszántó: ebéd (én ananászos csirkét, sörrel leöblíve)

16.30
TáIlya Encsí György nyugdíjas bányász ásványgyűjteményének megtekintése.
Az 1923-ban született Gyuri bácsi vezetésével. Nagyon érdekes és szép ásványokat
láttunk. Különösen tettszettek az UV fényben világtó ásványok. Gyuri bácsi beengedett a
lakásába, ahol a legféltettebb ásványai voltak.
Mivel Erdőbényén találták meg a �Vitis tokajensis�-t ( a termesztett szőlő kövületét)
Kérdeztem Gyuri bácsit, neki nincs e kövülete. Büszkén hozta ki, és mutatta a �Monoki
szőlő� kövületet, biznyítva ezzel azt, hogy Monok területén már az itt talált kőzetek,
ásványok keletkezésekor volt szőlő, és az ősember is ismerte a szőlőt.

20.30 Budapestre érkezés pontosan a program által meghírdetett időpontban.

Pengő Sándor, a Természetvédők Turista Egyesület tagja

_________________________________________________________________________________________


Kedves Gabi!
A túrán résztvett lelkes kis csapatod nevében (bár nem kaptam meghatalmazást rá, de
ismerve a túratársakat bizonyára megengedik nekem ) hogy megköszönjük a lehetőséget, a
szervezésedet, és kívánjuk, és kérjük, jó egészségben szervezzél sok-sok túrát!
Ha olvasod levelem, akkor még az ANPI működési területén javasolni tudom a következőket
szervezés céljára barlangászattal kapcsolatban, hiszen már majdnem barlangászo k
vagyunk, tanultuk az indulót is.
A főághoz több mellékág csatlakozik, legjelentősebb a Domica-barlang, a Hangverseny-
teremből induló Styx-ág (2,6 kilométer), a Retek-ág (3,8 kilométer), a Törökmecset-ág (1
kilométer), valamint a Róka-ág (484 méter).

Vass Imre-barlang

Béke-barlang
Rákóczi-barlang ( Bódvarákó melletti Esztramos-hegy (tudom erre már gondoltál)

Meteor-barlang (Bódvaszilas)

Pengő Sándo,r a Természetvédők Turista Egyesület tagja

_________________________________________________________________________________________

Kedves Karcsi!
Amennyiben olvasod levelem, akkor :
BARLANGÁSZ GYEREK SOSE KESEREG!
EZ NEMCSAK INDULÓ, HANEM ÉLETBÖLCSESSÉGKÉNT MINDENKI MAGÁÉNAK VALHATJA - KÖSZÖNJÜK, HOGY
TŐLED TANULHATTUK!

KEDVES KARCSI!
A Természetvédők Turista Egyesületének kirándulói szép emléket őríznek 2009.09.25-27.-i
kirándulásról. Köszönjük a mindenre kiterjedő, magasszínvonalú túravezetésedet!

Pengő Sándor, a Természetvédők Turista Egyesület tagja

*****************************************************************************************

Királyrét
2009. október 5-8-ig.
Természetvédők Turista Egyesülete � IBUSZ Turista Egyesület

Somóczi Szilvi volt a vezetőnk, Haász Piroskát sajnos baleset érte. Én nosztalgiából
jelentkeztem erre a nyugdíjasoknak szervezett útra, a kastélyszálló anno a volt
munkahelyem üdülője volt, családilag nyaraltunk ott, még hárman. Csábított a horgásztó,
ahol fürödni és csónakázni is lehett. Nagyon meglepett, hogy már úszómedence is épült a
kertben. Állatokat is tartanak, elkerítve. Hárman voltunk egy szobában /Lovas Erzsi,
Lipcsey Pötyi és én, volt aki egyedül, gondolom ráfizetett. Örültünk a szaunának,
vacsora előtt mindig igénybe vettük.
Kismarosról erdei vasúttal mentünk fel, volt aki szerencsés volt, mint én is, egy
ibuszos a vonatnál parkolt személygépkocsival, és amennyi csomagot tudott, berakott és
felvitte. A vonatjegy 600 Ft. én soknak tartom, nincs kedvezmény.
Érkezés után szinte rögtön elindultunk túrázni, - én gyulladt talppal -, imádkoztam,
hogy bírjam. Ha jól emlékszem, a Pap hegyre indultunk. A Tar Péter réten a ragyogó
időben napfürdőztünk, mezei virágok között. Nekem nem is kellett több, ottmaradtam,
maradtunk egy páran. Majd visszamentünk. A vacsora nagy meglepetés volt, mint az utána
következő valamennyi étkezés. A svédasztal nagyon bőséges, az ételek nagyon finomak
voltak. /Egy túratársnőnk egyszer le is takarta a tányérját egy másikkal, ne lássák,
mennyit otthagyott, a kiszedettből/. A sokat akar a szarka esete.

Kedd

Békás tó, béka nélkül. Egy nagy gödör. Talán a Nagy-hideghegyre indultunk. Kb. hatan nem
a gyakorlott rohanókkal folytattuk utunkat, hanem a saját tempónkban. Eljutottunk egy
túristaházig, ami régen bezárt, de voltak előtte padok, ahol jót pihentünk. A nevét majd
meg kell néznem egy Börzsöny utikönyvben. Talán Petőfi?

Szerda

Király-rét. A cél Kisinóc volt, de vitáztak a fiúk, merre is van. Sohse tudom meg, mert
eddig volt elég nekem de persze még mások is gondolták így, és mentünk le sörözni. A
fabódé kocsma szerencsére nyitva volt ottlétünk alatt.
D.u. aki akart szalonnát süthetett, majd sétakocsikázáson vettünk részt. Bonbonnak
hívták a lovat, nagyon szerette az almát. Kapott is eleget. Az út alatt láttam egy
nagyon szép játszóteret, az sem volt még meg, amikor régen ott nyaraltam.




Csütörtök

Ez a nap volt a legérdekesebb. Katonai platós ponyvás teherautóval mentünk fel Nagy-
Hideghegyre, oda-vissza 700 Ft-ért. Volt akinek a lócán már nem jutott hely, az a
lábainknál a földön ült. Visszafelé páran gyalog jöttek le, akkor már le tudtak ők is
ülni. Többen elindultak a Csóványosra. A Csóványoson volt egy betonból épült kilátó,
Lovas Erzsi mesélte ezt, aki nő létére, elsőnek ment fel egy tyúklétrán. Persze a �mi
csapatunk� is tett ez alatt egy kb. 5 km-nyi kirándulást a Szent István kereszt
irányába. Majd a Nagy-Hideghegyi túristaház teraszán vártuk a többieket a ragyogó
napsütésben, persze sör mellett.

Péntek

Erre a napra is volt tervezve kirándulás, a Várhegyre. De miután a csomagjainkat közös
szobába kellett tenni, és az eddigi ragyogó idő idő borulttá vált, egyre többen mondták,
inkább menjünk haza. /Nekem szerencsém volt, mert egy túratársnő elhozott Pestre
kocsival. Nem váltottam retúrjegyet, nem értem volna el a vonatot, ha még jegyet is
kellett volna vennem./


Tóthné Havasi Magdolna

*****************************************************************************************

A királyréti csillagtúra
2009. október 05 � 08.

Baljós jelekkel indult az őszi, királyréti henyélés. A �Kotlósunk� balesete sötét
árnyként lebegett a Várhegy felett. Persze, rögtön megindult a találgatás, ki lesz a
túravezetőnk, mire akar majd rávenni minket, és a többi� Nekünk, veterán királyrétieknek
ott volt vigaszul a tudat, Ákos úr vár bennünket szeretettel (a gyengébbek kedvéért:
kantinos a szállóval szemben), a kaja jó, fedél van, zsugázni lehet � akkor már olyan
nagy baj nem lehet, legfeljebb beteget jelentünk.
Aztán egyszer csak ott álltunk a kismarosi vasútállomáson és vártuk a csapatot, hogy
felvigyük a csomagjaikat � nehogy megrokkanjanak rögtön az elején. A vonat jött, a
csapat is, a csomagok is.
Hétfő
Az egyik veteránnal, amúgy GPS guru, már a tavaszon kokettáltunk a Paphegy
meghódításával, de nem maradt rá időnk. Úgy gondoltuk, bedobjuk az ötletet, milyen jó
kis bemelegítés volna, ha az elhelyezkedés után felszaladnánk megnézni. Meglepetésünkre
elfogadták a javaslatunk és majdnem a teljes csapat ott totyorgott az indulásnál. Az
olyan részletekkel nem akartuk fárasztani a társaságot, hogy nincs arra jelzett út, meg
hogy a szintkülönbség� Jól tettük. Először a kicsit távolabbi Tar Péter réten találtuk
magunkat, némi lihegés és csendes anyázás után (amivel az emelkedőket tiszteltük meg).
Ott azután elterültünk, mint a hajnali fagy a zugokban. Már itt látszott, hogy a
legfontosabb kardinális kérdés az lesz az elkövetkezendőkben �van-e térerő??!�
Pillanatok alatt eluralkodott a száraz-piknik hangulat (sör nem volt). Jó időbe telt,
mire rá lehetett venni a társaságot az indulásra és ez a hazavágyó melankólia
megosztotta a népet. Nagy részük nem volt hajlandó felmenni a Paphegyre mondván, a
kaptatókból mára elég és különben is, ott nincs büfé! A vállalkozó kisebbség úgy
döntött, ha már idáig eljöttünk, ne hagyjuk ki! Ennek szellemében tökön-paszulyon
keresztülvágva mentünk amerre a legjobban emelkedett. Egyszer csak felértünk. Büfé
tényleg nem volt, kilátás se sok és a leírásokban említett sánc maradványait sem
ismertük fel, viszont az erdő most is szép volt. Már elkezdődött az őszi színpompa
kialakulása. Némi GPS-elés után szedtük a sátorfánkat és igyekeztünk, hogy még időben
odaérjünk az Ákos úrhoz.
Kedd
Némi beetetés után sikerült az érdeklődést felkelteni a Nagy Hideghegy iránt. Így a
második napon felkerült a napirendi pontok közé. A reggeli nagy zabáciusz után nem
remélve a tolongó részvételt, meglepődve tapasztaltuk, hogy majdnem teljes a létszám
ismét. Végignézve a seregen némi kétely azért támadt, hogy mindenki komolyan gondolta?
Azután elintéztük a dolgot annyival, hogy menetközben van több visszatérési lehetőség
is, jól jelzett turista utakon és a téli farkasok még úgysem jelentek meg. Mehetünk. Kb
14 Km és 600 m-nyi emelkedő és ugyanannyi leejtő várt ránk, meg az a tudat, hogy lift
nincs. A Bajdázó felé indultunk, a Békás tavat érintve. Itt meglepetés várt ránk. A tó
leeresztve, a meder kitisztítva, a munkálatok folyamatban. Még szerencse, hogy volt
velünk egy mű breki. A korzói hangulatot nem tudta megtörni az az egy-két elvetemült
rohanó, aki a kedélyes csivitelés helyett tempósabb menésre próbált sarkalni a népet.
(Azok már tudhattak valamit a nap megpróbáltatásairól?) Semmi baj nem volt a Petőfi
forrásig. Kellemes árnyas erdő, majdnem vízszintes terep, se kő, se gyökér. A kitűnő
hangulat eddig tartott. Ezután kezdődött az EMELKEDŐ.
A suta-berki-nyiladék mentén megtörtént egyesek számára a nagy felismerés: �eddig és ne
tovább!� Mire a Bagoly-bükkhöz értünk, megfogyva bár-de törve nem caplattunk tovább (kb.
fele annyian) és igyekeztünk minden testnyílásunkon levegőt venni. Az emelkedő nem
lanyhult, de az erő igen. Ezen az útszakaszon szerényebb tölgyek laktak, akik méretüknél
fogva csak ritkán adtak hűsítő árnyékot. A Nap viszont ezen a napon kegyetlen volt. Az
elején haladó Elvetemültek ugyan kegyeskedtek nagy ritkán megállni és bevárni a
lemaradottakat, de amint előkerült mindenki, mentek tovább. Csak mentek, mentek
szakadatlanul. (Lehet, hogy nem is anya szülte őket? A francba!) Már minden textil
csurom vizes lett, az út pocsék, tele kővel, vízmosással, a Nap meg csak tűzött
veszettül. Most jött volna valaki, aki elmagyarázza, mi ebben a jó! Nem úszta volna meg�
Keserves küszködéssel eljutottunk végre a Páfrány útra, ahol némi könnyebbség várt.
Ismét gyönyörű és árnyas(!) erdőben vitt utunk, azt hittük az emelkedés is szelídül.
Néha szép kilátást találtunk a fák között és egyáltalán, mintha az életkedvünk is
kezdett volna visszatérni. Kifújva magunkat már könnyedén eljutottunk a Szent István
keresztig. Az önbizalmunk az útjelző táblától teljesen visszatért, ugyanis az állt
rajta � Nagy Hideghegy 0,7 Km, 15 perc�. Ezt akár egy lábon is� Az első 100 m-en nem is
volt semmi baj, de a többin! Igaz, valamelyest eltért a függőlegestől az út dőlése, de
ez már nekünk mindegy volt. Némán, csurom vizesen, remegő lábakkal � halálra váltan
bukkantunk ki az erdőből és akkor megláttunk egy háztetőt! Ilyen randa háztetőnek még
nem örültünk ennyire. Később kiderült csak valami fészer volt, de már nem emelkedett az
út tovább. Néhány lépés után feltűnt a Nagy Hideghegyi turistaház. Az első, felszabadult
üvöltés szállt a hegyek felett: �Büfé vaaan??� Volt és sör is.
Kellemes időben ejtőzve a teraszon gyűjtöttük az erőt a hazafelé vezető úthoz. Amikor
mindenki orcája kisimult leereszkedtünk a majdnem függőlegesen, a Szent István
keresztig, majd ráálltunk a Grófi útra, amely elvezetett bennünket a Taxi-nyiladékhoz.
Itt sem volt barátságosabb a terep, mint a felvezető úton, de lefelé mentünk. Menet
közben már volt erőnk csodálni az erdő színeit, az őrt álló, hatalmas fákat, a kilátást
és az egész gyönyörűséget. Az út vége � természetesen � Ákos úrnál volt, ahol a
folyadékveszteség pótlása és valamennyi túltöltés is megtörtént.
Szerda
A harmadik nap szolidabb igénybevételt ígért. Úgy gondoltuk, a Nagy Hideghegy után
lazításként elég lesz elballagni Kisinócra, megnézni elkészült-e a turistaház
felújítása, majd a szálláshelyünk udvarában egy kis szalonnasütéssel, borozással áldozni
a hegy szellemének.
Az elképzelésnek megfelelően a Király-rét felé indultunk, hogy majd onnan megyünk át
Kisinócra. Sokszor megjárt úton haladva, szinte csukott szemmel is odatalálunk �
gondoltuk. Király-rétig nem is volt baj, mert nem volt sok útelágazás. Az útjelzés is
hibátlan volt és volt aki figyelt is rájuk. A rétre felérve, a Nagy Tölgy koboldja úgy
döntött, megleckéztet bennünket, lökött kétlábúakat és varázspárát bocsájtott ránk.
Ettől kezdve szinte senkit nem érdekelt hol van az útjelzés, milyen irányba megyünk és
egyáltalán hol vagyunk. Volt ugyan egy árva lélek, aki váltig hangoztatta, nem jó az
irány, de őt demokratikusan lehurrogtuk. A kobold egyedül őt kímélte meg a varázslattól,
de csak azért, hogy még nagyobb legyen az égés. Amikor már a GPS-ben is �felforrt a víz�
megálltunk végre számot vetni helyzetünkkel. Summa-summarum arra a következtetésre
jutottunk, hogy cca. 2 Km-t mentünk � ellenkező irányba. Na, megkapta minden illetékes
és illetéktelen a magáét. Ez a fiaskó egy kicsit rányomta bélyegét a hangulatra.
Visszatérve a jelzett útra, pillanatok alatt elértünk Kisinócra. Némileg javított a
lelkiállapotunkon, hogy a felújítás elkészült, a ház üzemelt, a kantin nyitva volt és
sört is lehetett kapni. A visszaúton már nem történt semmi baki, pedig szétszakadt a
mezőny. A gyorsléptűek elhúztak a �langsam spacíren�-ektől.
A szállóhoz érve kellemes meglepetés ért minket. Kedves vendégek érkeztek a
látogatásunkra, finom hazai babgulyással és borocskával vártak. Égett a tábortűz is, aki
akart süthetett szalonnát, vagy tanulmányozhatta a szalonna kokszosodási folyamatát �
élőben. Hogy még teljesebb legyen a délután megjelent Bonbon (a parádés ló) és
sétakocsikázásra invitálta a lassan megbékélő népet. Ez a délután már így telt el, akut
semmittevéssel. Miközben folyt a gondtalan időmúlatás, lázas háttértevékenység vette
kezdetét. Mély illegalitásban � hogy az esetleges sikertelenség ne okozzon
palotaforradalmat � felkerestük a Nagy Hideghegyi Nosztalgiajárat tótumfaktumait.
Látogatásunk célja megtudni, felvinnének-e bennünket másnap a Nagy Hideghegyre? Baráti-
tisztelgő látogatásunk és az oldott légkörben lefolyt konstruktív tárgyalás
eredményeként megszületett a megállapodás. Nem csak felvisznek, vissza is hoznak, némi
költségtérítés ellenében. Az elképzelésünk az volt, hogy a Nagy Hideghegyről átmegyünk a
Csóványosra és vissza. Ezzel egyrészt eljutunk oda is, másrészt lehetőséget kapnak a
Nagy Hideghegyre való feljutásra azok is, akik nem vállalkoztak a megmászására. Azzal a
sikerélménnyel oltottuk el este a villanyt, hogy másnap fél tízre jön értünk a több
hadgyakorlatban megvénült, obsitos, katonai teherautó, platóval, ponyvával, lócával,
tokkal és vonóval.
Csütörtök
Amikor közhírré tettük a program lehetőséget, a várakozásunkkal ellentétben, óriási
sikert aratott. Ez nem lett volna baj, de a 22 fő férőhelyre 25-en jelentkeztek. Volt
izgalom, mehet-e mindenki. Kár volt izgulni. A sofőr kedélyesen mosolyogva csak annyit
mondott, ha felférnek, tőlem jöhetnek. Felfértünk. A technika csodájának köszönhetően,
jó fél óra alatt feljutottunk oda, ahova két napja kemény munkával és több órányi
szenvedéssel, gyalog felmásztunk. Útközben, a platón ülve néha az volt az érzésem, hogy
a reggelire elfogyasztott rántotta mennyisége további két tojással bővül. Szerencsére ez
nem következett be. Felérve, a társaság három részre szakadt. Az Elvetemültek Csóványos-
, a Kemény Mag a környék meghódítására indultak, a többiek a kantinnal való közelharcot
választották. A Csóványos felé először leereszkedtünk a Szent István kereszthez ismét és
onnan a lankásabb, de hosszabb úton, az Oltár kövek felé indultunk. Nagyon kellemes,
változatos és szép úton, jó ütemben haladtunk, bár időnként alulról jövő bírálatot
hozott a feltámadó szél. E szerint volt, aki gyorsnak találta a tempót. A Csóványos alá
érve vége lett a �korzónak�, átcsapott az út emelkedőbe. Már azt hittük sohasem érünk
fel. A fák sűrűjétől nem látszott a csúcs, még a kilátó sem. Az út meg csak emelkedett,
csak emelkedett, feljebb, csak feljebb. Nagy sokára, két fa között megpillantottunk egy
beton építmény alját. Reméltük, ez a kilátó. Csak amikor közvetlenül mellette voltunk,
akkor lehetett felnézni a toronyra, annyira fedve volt a növényzettel. Végre, 936 m!!
Sajnos lentről semmi kilátás nem volt. A toronyba 6 db 13 fokú tyúklétra megmászásával
lehetett feljutni. Mindössze hárman vállalkoztak rá, de ők megkapták a jutalmukat.
Enyhén párás volt ugyan a levegő, de azért messze volt a látóhatár. Alattunk makettként
terült el a Börzsöny. Lélegzet elállítóan szép volt. Némi pihenő és erőgyűjtés után, egy
az előbbinél sokkal változatosabb terepen indultunk vissza a Nagy Hideghegyre. A Korona
kő, Szabó kövek és egyéb sziklák mellett, néha bugyi féken ereszkedtünk le a
Csóványosról, hogy azután az Égés tetőre fel tudjunk kapaszkodni. Útközben ragyogó
kilátást nyújtó pontokat is érintettünk és mindegyik kiváló alkalmat kínált egy kis
pihizésre, lógásra. A tervezett menetidő betartását egyre nagyobb veszély fenyegette. A
buzdítás, a tempósabb haladás elérésére nem volt népszerű oly annyira, hogy nyílt
lázadássá fajult a dolog. Némi morgás után azért belátták az ellenkezők, hogy mégiscsak
menni kell. Dühüket mérsékelte az ismét kellemesen leejtős szakasz, amely visszavezetett
minket a Szent István kereszthez. Ezután már csak a majdnem függőlegesen való
felkapaszkodás volt hátra, ami valahogy ma könnyebben ment, mint két nappal ezelőtt.
Kibukkanva az erdőből a társaság másik fele üdvrivalgással köszöntötte az érkezőket.
Lerogyva, átadtuk magunkat a folyadékpótló élvezeteknek. Megszárítkozva, megpihenve
felkapaszkodtunk a harci járműre, ami hazarepített bennünket.
Péntek
Az utolsó nap vastag felhőkkel, időnként csöpörgő esővel köszöntött ránk. A krónikás itt
befejezi a történetet, mert a reggeli után elköszönve a társaságtól, hazament. A maradók
tervezték ugyan a Várhegy meghódítását, de hogy sor került-e rá, még nem derült ki.
Beküldte:Haász Piroska (Fecó)
*****************************************************************************************

Természetvédők Turista Egyesülete
Vezető: Király Lajos
Érd: 2009. November 14. szombat

Megyei jogú város, /2005/ kb. 62 e lakossal a Duna partján. Vonattal mentünk Érd-
felsőig, onnan gyalog Érd alsóig, onnan helyi busszal a Minaretig. Kb. 40-en voltunk 22-
en Tatabányáról jöttek. A buszra alig fértünk fel, szombat piac nap miatt. Érdnek több
városrésze van, mi Érd-Ófalu-ban barangoltunk, a történeti emlékek nyomán.
Minaret
A római hadiút nyomvonala mellett fekszik, a XVII. szd-ban épült a dzsámi minaretje,
amely23 m. magas. Én nem mentem fel. Mesélték a kirándulótársak, szűk volt a nyílás,
egyenetlen magasságú az 53 db. lépcső magassága. A felső ajtó Mekka felé néz.
Szent Sebestyén, Szent Rókus, Szent Rozália fogadalmi kápolna. Járványra emlékezve
állították fel. /Idegesített egy kertből egyfolytában ugató több pulikutya. Nem tudnak
tenni ellene a szomszédok sem./
Szent Mihály templom
A XV. szd-ban már állt, most tatarozzák. A kertjében szép bronzszobor volt Szent
Margitról. Az I. elesett I. világháborúban elesettek nevét kőtábla őrzi, rajta német,
horvát, zsidó nevekkel.
Szent Walburga
Érd Ófalu Sina kastély támfala előtt áll. Illésházy János állíttatta.
II. Lajos emlékmű
1926-ban a mohácsi csata 400. Évfordulójára állíttatták fel a Római út és a Kastély u.
találkozásánál. /A Római úton sétálgatva több épülő pincét láttunk. Eddig a kisebbség
használta ezeket a helyeket, kitették őket/.
Római Katolikus Plébánia
/nem emlékszem/
Kutyavár
/nem láttuk/
Barokk kőkeresztek
/nem emlékszem/
Magyar Földrajzi Múzeum
/A hajdani Pelikán fogadó � később Wimpffen kúria/
Magyar utazók, földrajzi felfedezők tárháza, szoborparkja nagyon szép. Legtöbbjét az
Érden lakó Domonkos Béla szobrászművész készítette.
A/ Teleki Sámuel Afrika kutató
B/ Stein Aurél Kína kutató
C/ Baktay Ervin India kutató
D/ Déchy Mór Kaukázus
E/ Teleki Pál Térképész, miniszterelnök
D/ Prinz Gyula Tien-san kutató, + Kirgizia, Kazasztán
E/ Reguly Antal nyelvész
F/ Almásy László Líbiai sivatag. A II.vh-ban Rommel tábornok felderítő
tisztje. /Angol beteg/
E/ Balázs Dénes A múzeum alapítója.
F/ Sáska László orvos, Afrika kutató.
G/ Vámbéry Ármin Nyelvész, Ázsia kutató. Sokszor adta ki magát dervisnek. 25
évesen 25 nyelven beszélt.

Sina kastély
Sina György spanyol származású görög bankár volt. A kőkúriát az Aranyember kastélyaként
is emlegetik, Jókai Mór róla mintázta Tímár Mihály személyiségét. 1519-ben az Ákosházi
Sárkány családé. 1526-ban II. Lajos itt szállt meg. 1543 után már a törökök is
megjelentek, Hamza bég szerájaként említik. 1940. KALOT Népfőiskola. /Katolikus
Legényegyletek Országos Egyesülete/
1941-ben Teleki Pál is a kastély vendége volt.
A kastélyt a 70-es években lerombolták, mára csak a támfal és pincerendszer maradt fenn.
Ott körbementünk fáklyával, elég rossz volt a levegő.


Havasi Magdi
*****************************************************************************************