ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ A TERMÉSZETVÉDŐK TURISTA EGYESÜLETE ÁLTAL 2011.05.14-ÉN SZERVEZETT
TOLNA MEGYEI KIRÁNDULÁSRÓL


A „TAVASZ TOLNA MEGYÉBEN” névvel meghirdetett útról azért írok élménybeszámolót, hogy
elmeséljem azon túratársaknak, akik nem jöttek el a kirándulásra, hogy ők is tudják,
kis hazánknak a túra által bejárt része milyen sok szép látnivalóban bővelkedik. Talán
részükre gondolatébresztő is lehet egy szép kirándulásra.
Ez a kirándulás sok újat mutatatott részemre, ami eddig „fehér folt” volt nekem a
látnivalókat illetően.
A Természetvédők Turista Egyesület részéről egy igényes, a kirándulások és túrák
szervezésének lelkiismeretes szakértője, Mógor Gabi hirdette meg a túrát. Gabi
tudásismeretben mindig magas szinten vezet túrákat, ami ezúttal is sikerült. A
kirándulás során sok kulturális, építészeti és természeti ismeretanyagot kaptunk.

RÖVIDEN, DIÓHÉJBAN MEGPRÓBÁLOM KRONOLÓGIAI SORRENDBEN ELMESÉLNI ÉLMÉNYEINKET
PAKS
Busszal elmentünk a volt vasútállomás mellett. A vasúti közlekedés a 80-as években
megszűnt, de az épületek és a vasúti járművek, mint Vasúti Múzeum néhány évig
emlékeztetett a régi időkre. Mára már csak az épület maradt. Ezt a kellemetlenséget
enyhítette, hogy ezen a Duna-parti szakaszon virágzott öt gyönyörű császárfa, lila
virágjainak csodálatos illatát pedig hozzágondoltuk. Továbbhaladva elértünk a
Szentlélek-templomhoz.
Paks – Makovecz Imre tervezte Szentlélek-templom
A magyar organikus építészet mesterének műve. Kívül-belül gyönyörű a templom, talán a
faragott szobrokat és az oltárt emelném ki.
A templomot bemutató úr részletesen ismertette az épület történetét, építészeti
érdekességeit. Elmondta, hogy az épületbe mintegy 200 köbméter faanyagot építettek be.
Beszélt arról, hogy a magyar népművészet alapjele az „S” szimbólum. A világosság-
sötétség, a nap-hold, dinamikus egyensúlyban álló ellentétét fejezi ki. Ezt fejezte ki
az építész többek között azzal, hogy a torony tetején nap és hold látható, ill. ezért
áll őrt az ajtóban a sötétség és a világosság angyalának szobra.
SÖTÉTVÖLGYI-ERDŐ ÉS TÓ - TÁJVÉDELMI KÖRZET
Szekszárd közelében a 6-os útról közelítettük meg ezt a dimbes-dombos, erdős Sötétvölgyi
Természetvédelmi Területet. A tanösvényt 2004-ben alakították ki. Az erdő és a
horgásztó a közelben fekvő Szekszárdról, de még a megye távolabbi területeiről is sok
vendéget vonz. Lelkes szakvezetőnkkel, Schurk László természetvédelmi őrrel indultunk a
kb. 6 km sétára. Volt lehetőség arra, hogy ha valaki elfárad, visszasétálhat a
horgásztónál lévő büféhez ill. kilátóhoz. Sokféle fát láttunk, vezetőnk elmagyarázta,
hogy milyen morfológiai különbségek alapján különböztethetjük meg a látszólag egyforma
fajokat, pl. gyertyán, bükk, szil, stb. Igen gazdag az itteni madárvilág, mintegy 60 faj
fészkel az erdős, ligetes területen, melyet igazán változatossá a kiterjedt vadvirágos
rétek tesznek. Az erdő mélyén a Haramia-forrás vize üdíti fel a megfáradt vándort.
PAKS
Ismét Paks felé vettük az irányt. Itt szintén helyi vezető fogadott, Fejes Margit
muzeológus. Buszos sétát tettünk a városban, majd gyalogosan néztünk meg a következő
szobrokat, épületeket.
Szobrok: megnéztünk néhány szobrot. A „Halas fiú” díszkutat az Erzsébet Szálló mögött;
Tóth Emőke művét, Deák Ferenc mellszobrát a Városháza előtt, és Jámbor Pál szobrát a
Szent István téren.
Épületek: láttuk a Bazársor épületét, a felújított Erzsébet Szállót, a Deák-házat, a
Prelátus-házat. Megnéztük a híres paksi konzervgyár épületét, ahol ma a városi képtár
található.
Városi Múzeum (a Cseh-Vigyázó kúriában)
A múzeumot is szakvezetőnk, Fejes Margit kalauzolásával tekintettük meg. Az 1994-ben
patinás környezetben megnyílt gazdag néprajzi és régészeti kiállítás felöleli Paks több
ezer éves történelmét az új kőkortól egészen napjainkig. Főleg a római kori gyűjtemény
tetszett, melynek egyik büszkesége a Császár Lába. Ezt az egyedülálló leletet
Lussoniumban találták a 2009-es régészeti feltáráskor. Lussonium egykor Paks és
Dunakömlőd határában vigyázta a Római Birodalom határát. A helyőrség főterén állhatott
az a kétszeres életnagyságú bronz császárszobor, melynek bal lábát bámulatos épségben
találták meg a régészek. Ámulattal csodáltuk a régi szobrászt, aki a bőrsaru legapróbb
kis szíjait, díszeit is tökéletes pontossággal öntötte bronzba.

DUNAKÖMLŐD
Lussonium
Felkapaszkodtunk a Dunát kísérő meredek domb tetejére és a szépen gondozott régészeti
parkban elénk tárultak az egykori római helyőrség épületeinek romjai. Lussonium az
egykori Duna-menti limes, a Ripa Pannonica része volt. A romok visszaidézték Róma
nagyságát. Felmásztunk a tábor rekonstruált főkapujának tetejére, ahonnan tekintetünk
akadálytalanul szállhatott körbe a dombokon, mezőkön, végig a Duna vonalán, így
tekinthettek körbe egykoron az őrt álló római katonák is. A tavaszi panoráma csodálatos
volt. A löszfal szélén sorakozó, virágtól roskadozó akácfák édes, tömény illata
mindenkit elbódított. Egy kis epizód: néhányunknak sikerült egy szitakötőt közelről
fényképezni, mely volt kedves modellt állni nekünk.
Kömlődi Halászcsárda
Bekukkanthattunk a híres Kömlődi Halászcsárdába, ahol friss pogi várt ránk, néhányan
sört is kértünk mellé. Itt nem maradhattunk sokáig, mert Gabi túravezetőnk kétszer is
ránézett az órájára.
DUNAFÖLDVÁR
Kézzel faragott várkapu. Csepeli István népi iparművész alkotása a kéttornyú várkapu.
Ezen keresztül léptünk be a várudvarra.
Vár
A Dél-dunántúli régió észak-keleti kapuját "őrzi" ma is a dunaföldvári vár, amely az
országban egyedülállóan egy löszplató peremén magasodik a Duna fölé, késő gótikus
lakótornyával együtt. A II. Lajos királyunk idején épült vár török kézre kerülése után
szultáni nászbirtok lett. A vár a Rákóczi szabadságharcban játszott még kiemelkedő
szerepet, majd börtön lett. Az ún. Csonka-torony pincéjében börtönkiállítás idézi fel a
rabok keserű sorsát. Egy cella falán az ide bebörtönzött foglyok rajzai: lovasok, ágyú,
női figura. A torony tetejéről elbűvölő a kilátás, egész Dunaföldvár a lábunk előtt
hevert. A várudvaron áll a szabadtéri színpad, a Várétterem és az Ispánház.
A várudvar történelmi atmoszférája lenyűgöző panorámával társulva a jelen mellett életre
kelti a múltat.
Magyar László Gimnázium (volt ferences kolostor) épülete
Az épületet 1738-ban kezdték építeni a török elől ide menekült bosnyák ferences
szerzetesek számára. Az évszázados falak között ma a Magyar László Gimnázium működik,
melyet Balogh Emese igazgatónő szíves kalauzolásával jártunk végig. Magyar László híres
Afrika-kutató a város szülötte volt. Az épület eredeti berendezéseiből sajnos csak a
könyvtárhelyiség maradt meg, barokk könyvespolcai, szép ornamentális freskói mindenki
tetszését elnyerték. Az épület dongaboltozatos folyosóit, ahol régen a szerzetesek
sétáltak, ma a diákok zsibongása tölti be.
Tóth Cukrászda
A meglepi program sem maradt el, mert jó gyerekek voltunk, a Tóth Cukrászda, ahol minden
volt, mi szemnek-szájnak ingere.
Minden szépnek, jónak vége szokott lenni és csak a szép emlék marad. Következett az út
haza, Budapestre.
Lehetne még sok mindent látni Tolnában. Pl.: a paksi erőmű látogatóközpontját évente sok
ezren tekintik meg. Aki további izgalmakra vágyik és betöltötte már a 16. életévét, azt
várja az atomerőmű üzemi területe, ahol egyórás séta során, csoportos látogatás
keretében szakavatott idegenvezető kíséretével járhatók végig a legérdekesebb részlegek.


Pengő Sándor, a Természetvédők Turista Egyesület tagja

Karancssági körutazás

2011. október 1-én a reggel a Természetvédők bérelt autóbusza 33 fővel a fedélzetén a
Széna-térről az M3-as autópálya felé vette az irányt, majd Hatvannál letérve a pályáról
a 21-es úton Salgótarján felé indultunk el. A dátum ellenére gyönyörű későnyári időjárás
volt.
Program szerinti első állomásunk Karancslapujtő, mely község már a különleges nevével
felkeltette figyelmünket, amelyet még csak fokozott helyi kalauzaink kedvessége,
figyelmessége.
A község egy szép, ám romos kastéllyal, egy kúriával és a hozzájuk tartozó
kastélyparkkal büszkélkedhet. A szépen felújított volt Mocsáry-kúriában óvoda működik,
ahol annak igazgatónője, Pál Andorné kalauzolt bennünket. 85 kis óvodásuk van, még a
közeli Salgótarjánból is járnak oda gyerekek. A ragyogó körülményeket látva bizony sokan
visszamentünk volna még óvodásnak.
A tájházat Czakó Zoltánné Márti mutatta be nekünk, amelyet az Ő kezdeményezésére hoztak
létre a helybeliek, összegyűjtve benne a múlt rekvizitumait, hogy azok ne vesszenek el,
megőrződjenek az utódok számára is. A tájház gyűjteményében megtalálhatók a régi
generációk háztartási és munkaeszközei, bútorai, valamint egy míves ruhás szekrényben a
helyi népviselet legszebb megőrzött darabjai.
Márti búcsúzóul meghívott bennünket egy, a kastélyparkban megrendezhető bográcsolásra,
amelyet köszönettel elfogadtunk és jövő évi programjaink közé felveszünk.
Karancskeszi közel a szlovák határhoz, a Karancs-hegy lábánál, a Dobroda patak völgyében
fekszik. A község földesura az 1600-as évektől ugyanúgy, mint Karancslapujtőn, Mocsáry
Gergely volt. Először a XV. században épült plébánia templomot néztük meg, mely egy domb
tetején áll, környezetéből kiemelkedve távolból is szép látványt nyújt hófehérre meszelt
gótikus szentélyével.
Ezt követően felkerestük Karancskeszi történelmi emlékparkjában a „ koronás
emlékkövet”, amelyet 1996-ban avattak fel és az I. és II. világháború hőseinek állít
emléket.
A templom mögött elhelyezkedő temetőben található egy régi birtokos család sarjának,
Haán Júliának a sírja, amelyhez egy elég meredek út visz fel. Ennek megmászására már nem
mindenki vállalkozott, de aki elindult, nem bánta meg - bár a sírt nem találtuk meg -, a
dombtetőről nyíló csodálatos kilátás a környék hegyeire, völgyeire kárpótolt bennünket a
fáradságért. Megnéztük a temető oldalába, a hegyoldalba „vájt” kriptákat, amelyhez
hasonlót még nem láttunk. Reméljük, megőrzik őket, megóvják állagukat.
Ságujfalun az 1770-ben épült Kubinyi-Prónay kúriát látogattuk meg, amelynek késő barokk
stílusú, szépen felújított épületében található a polgármesteri hivatal, az orvosi
rendelő és a posta. A kastély alagsorában található egy nagy dongaboltozatú pince. Az
épült tornácáról szép kilátás nyílik a nyugalmat árasztó környékre. (Itt említem meg,
hogy a kastély kertjében az enyhe szeptembernek köszönhetően újra kivirágzott a
gesztenyefa. Ezt is megcsodáltuk)
A kúria kertjében Szentes Attila polgármester úr fogadott bennünket, aki sok humorral,
kedvességgel átszőtt beszédében megismertetett bennünket a falu és azon belül a kúria
(annak idején a földesúr erdőmérnökének a „szolgálati lakása” volt) történetével. Bájos
kislánya, Julianna közben fotókat készített rólunk, a vendégekről, amelyeket majd el is
juttat nekünk interneten keresztül.
Ennyi kedvesség után igazán nem számíthattunk arra, hogy egy 30 fős csapatot még
vendégül is látnak jófajta italokkal, süteménnyel, szőlővel. Köszönjük, nagyon jól esett.
Útitervünk következő állomása Karancsság, amelynek az 1890-es években épült neogótikus
templomát tekintettük meg. Az új templom a régi románkori helyén épült és annak egyes
falmaradványai az új templomba beépítésre kerültek.
A templom külső szépségét még jobban kiemeli, hogy dombtetőre épült és a község temetője
veszi körül. Esti megvilágításban még a környező falvakból is látni az impozáns épületet.
Kazáron az addigra már kellően elfáradt, elcsigázott társaság (mentségére legyen szólva
közel 30 fokos hőség volt kora délután, az autóbusz hátsó részében még ennél is
melegebb) kicsit megpihent és felüdült a helyi cukrászdában, ahol az egy főből álló
személyzet igen kedvesen és türelemmel szolgált ki bennünket.
Majd elindultunk Kazár főutcáján, ahol páratlan kiállításban volt részünk: Bagi András
vasaló-és öntvénygyűjteményét néztük meg, amely a megyében egyedülálló magángyűjtemény.
A faszenes vasalóktól a villanyvasalókig, az öntöttvas képkeretektől a régi
szódásüvegekig számtalan értékkel ismerkedhettünk meg. Legnagyobb sikere az ún. kéményes
vasalónak volt, részemről pedig a gyerekvasaló méretű csipkevasalónak. (Nem is tudtam,
hogy ilyen is létezik.)
Idegenvezetőnk az igen kedves Tourinformos lány, Gyenes Brigitta volt, aki az
Öntvénymúzeumot és a további kazári látnivalót is bemutatta nekünk.
A Bányászház a település bányászainak állít emléket. Megtekinthettük a ház belső
kialakítását, bútorzatát, a vájárok ruházatát, munkaeszközeiket. (Brigitta itt említette
meg, hogy szinte minden bányászcsalád emlékül megőrzött otthonában egy csillét. Számomra
megható!)
A tájházban természetesen a legnagyobb élmény a híres kazári népviselet volt, amelyet
próbababákon lehet megnézni. Magára valamit is adó kazári menyecske ünnepi alkalmakkor
nem vett fel öt alsószoknyánál kevesebbet, ringott is a szoknya minden lépésénél. A
kézműves házban megnéztük még a csipke és kenderfonat kiállítást.
Elfáradtunk, de még hátra volt utunk utolsó állomása, Zabar,ill. annak románkori
temploma. Ózd felé vettük az irányt és nagyon szép, hajtűkanyarokkal teli erdei
útvonalon értük el a települést. (Közben majdnem átmentünk Szlovákiába.) A templom a
Tarna lapályán épült és hatalmas, arányos tömegével már messziről hívogatja az utazót. A
környezet és a templom szépsége, nem utolsósorban a kedves fogadó küldöttség kárpótolt
bennünket minden fáradtságért.
Miután már ránk esteledett, elindultunk Budapest irányába, ezúttal Pétervására felé.
Kisterenyén és Hatvanon keresztül értünk végül haza.
Szép nap volt !
2011. október 5.
Fódi Katalin

Úti beszámoló a Fertő-tó – Hanság külön buszos túráról 2011.V.21.-22.
2011. május 21-én, szombaton üde tavaszi napsütésben gördült ki a buszunk a Széna
térről, fedélzetén 24 vidám utassal. Buszvezetőnk a Busz-Plusz Kft. tapasztalt,
segítőkész, mindig jókedvű sofőrje, Demjén Imre volt.
Tatabánya felé indultunk, itt még két tagunk csatlakozott hozzánk. Jó tempóban és jó
hangulatban érkeztünk első úti célunkhoz, a lébényi Szent Jakab apostolról elnevezett
plébániatemplomhoz, amely Magyarország egyik legnagyobb és legjobb állapotban fennmaradt
román kori temploma. Először kívülről csodáltuk meg a román stílusra jellemző építészeti
elemeket és a szép bélletes kaput, majd belülről gyönyörködtünk a látványban, mialatt
élvezetes, szakszerű vezetést kaptunk. Rövid kávészünet után indultunk tovább a Fertő-
Hanság Nemzeti Parkba.
A fertőújlaki Csapody István Látogató Központban már várt ránk Goda István
természetvédelmi vezető, aki megismertetett minket a Fertő szikes pusztáinak, tavainak
növény- és állatvilágával. Többször megálltunk, hogy távcsővel figyeljük meg az ottani
gazdag madárvilágot. A látogatóközpontba visszatérve még megnéztünk egy, a Fertő-
Hanságról szóló hangulatos természetfilmet is.
Ismét buszra szálltunk, pár perc után megérkeztünk Fertődre, ahová előzetesen
bejelentkeztünk vezetésre. Sokunknak csalódást okozott a kastély udvara, ahol a régi,
magasra nőtt tiszafákat kivágták, helyettük csenevész bokrocskákat ültettek, állítólag
így lett korhű – a műemlékvédelem szerint. Hm. Viszont a vezetés és a kiállítás
kárpótolt minket, a gyönyörűen helyreállított díszteremben szinte vártuk, hogy a fehér
parókás zenészek elfoglalják helyüket és kezdődjék a vigasság, az utolsó teremben pedig
élethű vetítés idézte fel „Fényes” Miklós herceg korának pompás mulatságait,
tűzijátékait, mindez a nagy udvari zeneszerző, Haydn muzsikájával aláfestve.
Következett a nagycenki Széchenyi-kastély, itt magnós idegenvezetés mellett ismerkedtünk
az épülettel és a legnagyobb magyar életével, életművével. Sétáltunk egyet a főbejárat
elől induló 250 éves védett hársfasoron, majd vételeztünk egy kis ellátmányt a közeli
szupermarketben és irány Sopron, a szállásunk. Gyorsan bepakoltuk szobáinkba és
átmentünk vacsorázni egy közeli étterembe, ahol isteni rántott sajt csillapította
éhségünket. Vacsora után, közel lévén Sopron belvárosa, besétáltunk egy cukrászdáig,
élveztük a langyos tavaszi estét - és az ínycsiklandó finomságokat.
Másnap gyors reggeli és indulás Fertőrákosra, ahol egész délelőttünket töltöttük.
Először a kőfejtőt bemutató Kövibenge-tanösvényt jártuk körbe, mely nevét egy ottani
cserjéről kapta. Megtudtuk, hogy a jó minőségű lajtamészkövet már a rómaiak is
bányászták, megcsodáltuk a hatalmas, függőlegesre fejtett falakat, melynek rétegei
megőrizték a hajdani tengeri állatok mészvázát, megnéztük a barlangszínházat.
Felkapaszkodván a bánya legmagasabb pontjára, gyönyörű körpanoráma nyílott a Fertő-tóra,
a környező falvakra és a páneurópai piknik helyét jelző emlékoszlopra.
Azután pöfögőre szálltunk, a kisvonat kivitt minket a Fertőmeggyes felé vezető úton
Fertőrákos határába. A végig szelíden emelkedő út mentén rendezett szőlők, gyümölcsösök
kísértek minket, még egy kis magánállatkert is várta az ifjabb látogatókat. És szebbnél
szebb présházak, nyaralók, panziók tűntek elő. Egyre magasabbról tárult elénk a Fertő-tó
látványa. Megérkeztünk az osztrák-magyar határhoz, ahol igaz ritkaság várt minket: a
Magyarországon egyik legépebben fennmaradt Mithrász-szentély. Az iráni eredetű vallás
különösen az itt élő római katonák körében volt közkedvelt, majd a római birodalom
hanyatlásával a szentély elhagyatottá vált, benőtte a gaz, betemette az eső és a szél
hordaléka. Sokáig nem is tudtak a létezéséről és csak 1500 év elteltével, 1866-ban
került ismét napvilágra. Oltárköve, amely a bikaölő Mithrász istent ábrázolja lobogó
szíriai köpenyben, kezében tőrrel, csodálatos élénk színeit a mai napig megőrizte.
Visszagurultunk Fertőrákosra, a Fő utca 99-ben igazi tündérvilág fogadott minket:
Makovnik István kalcitkristály múzeuma. Makovnik úr egész életét a gyűjtőmunkának
szentelte, sok érdekeset mesélt. Leírhatatlan az a forma- és színgazdagság, ami a
kiállítást jellemzi. Minket is elfogott a gyűjtőszenvedély, szebbnél szebb ásványokat
vásároltunk mi is, ki magának, ki ajándékba.
Irány a fertőrákosi kikötő, nemsokára indul a hajónk! Pontban 12 órakor kifutottunk a
Fertő-tóra, úti célunk ezúttal az osztrák oldalon fekvő Mörbisch, Burgenland
tartományban. Hajónk andalítóan ringott a vízen, hétágra sütött a nap, csiviteltek a
vízi madarak, élveztük az édes semmittevést - közben hallgattuk a kapitány ismertetőjét.
Buszunk szárazföldi úton sietett utánunk és némi várakozás után begördült értünk a
kikötőbe. Rövid sétát tettünk Mörbischben, majd indultunk tovább Rusztra. Ruszt a
monarchia legkisebb városa volt, szőlőművelése és bortermelése már a középkorban
országos hírűvé tette. A középkori városközpontban nyüzsögtek a turisták, a kis dombon
álló evangélikus templomnál összetalálkoztunk egy másik magyar csoporttal, velük a
Halásztemplomnál is összefutottunk. A belváros szinte mindegyik háza műemlék és a
kéményeken kocsikerék nagyságú gólyafészkek, bennük a fiókákkal. Sajnos fekete gólyát,
ami Ruszt egyik híressége, nem sikerült látnunk, de a városka így is elbűvölt minket.
Elindultunk hazafelé. Sopronban magunkhoz vettünk egy kis frissítőt és robogtunk tovább
Hidegség felé. A község nem mindennapi nevét a domb alatti Dézsma pincében fakadó igen
hideg vizű forrásról kapta. Már várt minket lelkes vezetőnk, Völgyi József, aki igazi
lokálpatriótaként sokat tesz szeretett falujáért. Elsőnek a Faluszépítő Egyesület által
szépen felújított forrásfoglalást mutatta meg nekünk, melyet Szent András kerámia
domborműve díszít, hozzá kapcsolódnak a hidegségi lakosok névsorát megörökítő faragott
fatáblák. A község kétnyelvű, a török hódoltság után horvát telepesek érkeztek ide, az
utcatáblák, feliratok is kétnyelvűek. Virágzó fák között sétáltunk fel a falu feletti
dombra, melynek tetején magasodik a Szent András templom. A templom igazi építészeti
unikum: templom a templomban. Mai szentélye egy XIII. századi körtemplom, melyet
gyönyörű korabeli freskók díszítenek. Ehhez a XV. században egy téglalap alaprajzú hajót
építettek úgy, hogy a rotundát is körbevették egy külső, négyzet alaprajzú fallal. A
templomot 2000-ben szépen felújították, a szentély és a hajó közötti folyosón házi
kiállítás szemlélteti a múltat. Innen lesétáltunk a Pap-kertbe. A paplak
gyümölcsöskertje egy árnyas erdőben folytatódik, melynek tisztásán lourdes-i kápolnát
építettek terméskőből, előtte körben padok a csendes elmélkedéshez. Szívesen maradtunk
volna még és hallgattuk volna Völgyi úr szívet melengető történeteit, de sajnos időnk
fogyóban volt, búcsúznunk kellett. Megköszöntük hát a szíves kalauzolást és elindultunk
hazafelé. Először Tatabányán köszöntünk el két utasunktól, majd a többiektől a Széna
téren. Utunkat sok fotó is megörökíti, tessék megtekinteni őket a képgalériánkban,
honlapunkon és osztozni velünk a szép élményekben.
Mógor Gabriella túravezető


2011-10-07
A mai program: Gellérthegyi séta
Látnivalók: Sziklatemplom, Citadella Gellért szobor Tabán Múzeum Orvostörténeti Múzeum,
Budai vár

Nagyon viharos szeles délelőtt találkoztunk a Gellért téren.
Várakozás alatt néhányan a nagy szél elől bemenekültünk a Gellért fürdő kupoláját
megcsodálni és persze meg is örökítettük.
A Sziklatemplomban nem kis szervezést ígényelt a nagy csapat megérkezése. Ennyi
fejhallgatóval nem rendelkeztek, így aztán párosan használtunk egy-egy fejhallgatót.
A templom történetét, szobraink alkotóját ismertük meg magnós vezetéssel.
A népes társaság elindult a Citadella felé. Útközben a pihenőknél beazonosítottuk a
város nevezetes épületeit. A szél ugyan még erősen fújt, de a tiszta napsütéses időben
semmi nem zavarta a kilátást.
Kissé lihegve értünk fel a Citadellához.
Piroska elmondta a szoborcsoport és a katonai létesítmény, valamint elődjének a
csillagvizsgálónak történetét.
Kis nézelődés, ebédelés után indultunk a Tabán felé.
Útközben a Filózófusok Parkjában néztük végig a szobrokat.
A Döbrentei tér felé vettük az írányt, mert a Tabán Múzeumban 14 órára várt az
alapítvány önkéntes múzeulógusa. Lelkesen mesélt a múzeum létrehozásáról, melyet a Virág
Benedek házban tudták kialakítani. Nagyon sok ismeretet kaptunk tőle a Tabán
régmúltjáról, történetéről és az 1933 évben elrendelt bontás körülményeiről.
A helytörténeti kiállítás a kiskocsmák hangulatát képekben, a régi bútorokat és
használati eszközöket pedig gyűjtésből mutatott be.
Dicséretes, hogy a múzeumban nagyon sok értékes anyagot tudtak összegyűjteni az elmúlt
századok használati tárgyaiból, Tabán híres embereinek és épületeinek történtéből.
A múzeumi látogatást követően néhányan befejezték a mai kirándulást.
A kitartóbbak, az Apród utcába az Orvostörténeti Múzeumba követtük vezetőnket.
Semmelweis Ignác nevét viselő intézmény a gyógyításának bemutatását és élettörténetét
mutatja be. Kaptunk idegen- vezetést így a látottak sokkal érdekesebbek voltak mindenki
számára. Néhány régi „protézis” megmosolyogtatta a társaságot.
A régi berendezésű patika és a gyógyszerészetben használt eszközökre is rácsodálkoztunk.
A sok látnivaló és a szeles idő kellőképpen elfárasztott mindenkit, így a Budai várbeli
sétát máskorra halasztottuk.
Érdekes szép nap volt.
Pollágh Piroskának köszönjük a szervezést.

Szakné Margit

Bakonyi kirándulás 2011. október 8-án



A bakonyi túránk első állomása Öskü volt.

Öskü a Bakony lábánál fekvő dombokon épült fel, már a rómaiak és avarok is laktak ezen a
területen. Nevezetesége a katolikus körtemplom, mely a XI.-XII. században épülhetett. A
templom kör alaprajzú, hajóján lőrésszerű ablakok vannak, félköríves szentély
csatlakozik hozzá, a tetejét zsindely fedi.
A templomot elhagyva, megnéztük a vidék volt földbirtokosának, Újlakinak a kúriáját,
amiből mindössze csak az azt övező fal maradt meg.

Következő állomásunk Berhida volt. Római katolikus temploma a XIII. században épült,
egyik legjelentősebb középkori falusi templomunk. Érdekessége a padlástér, mely veszély
esetén búvóhelyül szolgált.

Tovább folytattuk utunkat Vilonyára. Árpád-kori temploma egy kőfallal körülvett un.
erődtemplom. A fiatal református gondnok mutatta be a templomot, melyet a törökök
leromboltak, majd az 1720-as években újjáépítették. Ekkor kazettás menyezetet kapott,
mely 1901-ben a Nemzeti Múzeum tulajdonába került. Pincéje még őrzi az eredeti kőfalak
maradványait.

Következő úti célunk Sóly volt.
Ezen a területen ütközött meg István királyunk a pogány Koppánnyal. Ennek emlékére
1998-ban az egyik dombon felállítottak egy 17,7 m. magas tölgyfából faragott kardot.
Temploma a református gyülekezeté, falai magukba foglalják azt a kápolnát, melyet 1009-
ben István király építtetett Szent István vértanú tiszteletére. Festett kazettás
menyezete Budapesten van, az Iparművészeti Múzeumban.

Folytattuk utunkat Litér felé.
Litér református temploma az 1700-as években épült egy Árpád-kori templom romjain.
Déli oldalán található a régi templom bejárata. A kapu oszlopfőit sárkány és növényi
motívumok díszítik, a két szélső oszlopot oroszlánok tartják, a középső oszlopok helyén
Jakab apostol és Szent Péter apostol szobra áll.

A Csárda-hegyi őskarszt a következő állomásunk. Itt leereszkedtünk a „tenger fenekére”,
csodás kagylók és csigák maradványaiban gyönyörködhettünk. Itt még nagyon sok időt el
tudtunk volna tölteni, de a gyalogtúra miatt el kellett indulnunk méghozzá, egy helyi
lakos útmutatásának köszönhetően, rossz irányba. Kb. 2 km-es gyaloglás után rájöttünk,
hogy minket alaposan félrevezettek, de sebaj, visszafordultunk. Az idő jó volt, a táj az
ősz színeiben pompázott, gyalogoltunk kb. 4 kilométert és visszaértünk az őskarszt
bejáratához. Mire visszaértünk, az eső eleredt, de ez sem tartott vissza attól, hogy
elinduljunk a túra utolsó állomására, Herendre.
Herend a porcelángyáráról híres. Csapatunknak már csak arra volt ideje, hogy
megtekintsük a római katolikus templomot, annak egyik ablakát, mely üveg helyett
porcelánból készült és II. András király lányát, Szent Erzsébetet ábrázolja.

Ezután kissé fáradtan, de sok-sok élménnyel és tudással gazdagodva indultunk el hazafelé

Varga Lászlóné


Látogatás a Mai Manó Házban

A Keleti pályaudvar főbejáratánál gyűlt össze 20 fős csapatunk. Ezen a napon Róth Miksa
ólomüveg- és mozaikmunkáival szerettünk volna megismerkedni, de filmforgatás miatt zárva
volt a múzeum, helyette mentünk el a Mai Manó Házba. Érdekes párhuzam a két művész
között, hogy egy korban éltek és mindkettőjük munkásságában nagy szerepet játszott a
fény.


A Mai Manó Magyar Fotográfusok Háza a Nagymező utcában áll, a Thália Színház mellett.
Hozzám hasonlóan bizonyára többen is vannak, akik már sokszor elmentek mellette, mit sem
sejtve arról, hogy milyen szép belülről. Pedig már a külseje is felhívja magára a
figyelmet. A műteremházat gazdagon díszített neoreneszánsz, historizáló külső
homlokzattal építették, szobrok, domborművek és terrakotta lapokra festett freskók
díszítik. A festészetet és a fényképészetet jelképező allegorikus nőalakok a két
művészeti ágra jellemző tárgyakat tartanak kezükben, a kor fényképészeti
ikonográfiájában megszokott módon jelezve a képkészítési eljárások rokonságát.
Csodálattal néztük a zöld-sárga Zsolnay pirogránit burkolatokat, a kapu feletti
fényképező puttót, az akantuszos levélsorral szegélyezett falmezőket, a tölgylevél
mintás kapubélleteket, a kapu feletti füzérdísszel övezett antik maszkot. A kapualj
alatt színes mozaikból kirakott „SALVE” felirat fogadja a ma belépőket, mint tette
hajdan is. Az előcsarnok félemeleti galériájára márványlépcső vezet, kovácsoltvas
korlátjában MM monogram olvasható. A gyönyörűen díszített épület hangulata sugallja,
hogy itt nem egyszerű igazolványképek készítésével foglalkoztak, hanem olyan képek
megkomponálásával, amely az utódoknak tükrözte a képen szereplő személyek fontosságát és
a fotó elkészítésének emelkedett pillanatát. S folytathatnánk tovább az épület
szépségeinek sorolását, de nem szabad megfeledkeznünk a kiállított fotókról sem. A
félemeleten ugyanis a piciny, de hangulatos könyvesboltban – ahol szinte minden
fényképezéssel kapcsolatos könyv megtalálható – a falakon Mai Manó által készített régi
fotográfiák sorakoznak. Több díjat is nyert képeivel, főleg kisgyermekekről készült
portréit tartották nagyra. Az egyik képről pedig maga Mai Manó és családja néz le ránk.
Egy rég letűnt világ lenyomatai.

A XIX. század végének egyik legépebben fennmaradt műteremházában meg kellett
ismerkednünk a korszak fotós színtereivel, az ott zajló folyamatokkal. E nélkül Mai Manó
császári és királyi udvari fényképész műteremháza csak egy szépen díszített épület, de
nem a korabeli fényképkészítés helyszíne. Felmentünk hát az első emeleti hallba, itt
várt minket a múzeum egyik kedves munkatársa éppúgy, mint ahogy a régi időkben várták a
fényképezkedni jövő vendégeket a kisasszonyok. Megtudtuk, hogy a folyosóról kis szobák
nyíltak a vendégek számára, hogy meg tudjanak fésülködni, át tudjanak öltözni a nagy
eseményhez. Hiszen fényképet készíttetni akkoriban még nem volt általános, mindennapi
dolog, nagyobb családi események alkalmával (eljegyzés, esküvő, kisgyerek születése,
elsőáldozás, stb.) mentek el azt megörökíteni. A hallban megcsodáltuk Mai Manónak a
párizsi világkiállításon első díjat nyert Évszakok c. képét, melyen egy kislány a négy
évszakot jelképező ruhácskákban van lefényképezve és a művész ezeket montírozta össze
egy képpé.

Gyönyörűen megmunkált tölgyfalépcsőn mentünk fel a második emeleti napfény műterembe.
Ebben a tágas teremben zajlott annak idején maga a fényképezés. Ezen a szinten zajlott a
fényképek előhívása, retusálása, keretezése is. Régen több díszlet, bútor, kellék állt a
fotográfus rendelkezésére, sajnos mára csak a falra festett régi enteriőr, illetve kerti
kép maradt fent. Mai Manó örökösei ugyanis nem folytatták a fotografálást, a házat
eladták, működött benne az Arizona mulató, lett belőle bérház, iroda és még sok más, de
köszönhetően a lelkes múzeológusoknak és restaurátoroknak, ma ismét régi fényében
tündököl és hirdeti eredeti funkcióját. Itt van kiállítva több régi fényképész masina,
Mai Manó mindig lépést tartott a technikai fejlődéssel, szorgalmazta a tanoncok
oktatását, ő volt az első főszerkesztője és kiadója a Fény c. folyóiratnak, amely a mai
napig etalonnak számít a szakújságírásban. Maga a „napfény műterem” is nagyon modernnek
számított a maga korában, az épület homlokzatából kissé kiugró zárt erkély oldalát és
tetejét hatalmas üvegablakok borítják, hogy a műterem minél világosabb legyen. Kis
csatornácskákon vizet vezettek fel az ablakokra, ezzel oldották meg a tisztítást és erős
napsütés esetén a helyiség hűtését.

Végül megnéztünk két fotókiállítást és hogy senkiben se maradjon hiányérzet, az első
emeleti folyosón Róth Miksa által készített csodaszép üvegablak búcsúztatott el minket.

Külföldi újságírók kétszer is a főváros legjobb galériája címet adományozták a Mai Manó
Háznak. Ajánljuk mindenkinek, aki még nem látta, hogy menjen el és nézze meg. Egyáltalán
nem bántuk, hogy a mai napon ide jöttünk, sőt ellenkezőleg, sok szép élménnyel, hasznos
ismerettel gyarapodtunk. Azt azért rögtön elhatároztuk, hogy jövendő programjainkból nem
hagyjuk ki a Róth Miksa Emlékházat sem.

2011. november 19.
Mógor Gabriella túravezető